Eltérő zenei ízlés, egységes fürdőszoba ötletek

Egy családot bármennyire is összeköt a hasonló génállomány és a közösen eltöltött idő, észrevételeim szerint azért néha nagy különbségek tudnak lenni egy-egy családtag között.

Nekünk például két gyerekünk van, egy tinédzser lány és egy kisiskolás fiú, és ők aztán iskolapéldái annak, hogy két testvér mennyire különböző tud lenni. Szerencsére azért jó kis csapat vagyunk mi négyen, a legfontosabb dolgokban általában egyet szoktunk érteni.

Legutóbb például, kitaláltuk, hogy érdemes lenne felújítani a fürdőszobákat a házban, mert már jó néhány év eltelt az építkezés óta, azóta megváltozott mindannyiunk véleménye, ráadásul azt az elvet valljuk, hogy némi változatosság mindig feldobja a mindennapokat.

Amikor egy csütörtök estén leültünk vacsorázni, akkor szóba jött a vizes blokkot felújításának témája és mindenki elkezdte sorolni az ötleteit, hogy hogyan képzeli el a tökéletes fürdőszobát.

Számomra meglepő módon szinte mind a négyen egyetértettünk abban, hogy hanyagoljuk az hideg és klasszikus színeket, mint a kék, vagy a zöld és inkább mozogjunk a meleg, földszínek vonalon. Mivel két fürdőszoba van a házban, ezért, hogy igazságos legyen a helyzet, megbeszéltünk, hogy az egyiket (a nagyobb, központibbat) anya és én fogjuk megtervezni, a másikat pedig a gyerekek, mivel ők úgyis azt használják gyakrabban.

Persze ez az ötlet a gyerekeknek is megtetszett, mivel a lányom egy igazi kis irányításmániás csajszi, aki imád mindenbe belefolyni, a fiam pedig, aki a legfiatalabb köztünk, végre nagyfiúnak érzete magát attól, hogy őt is belevontuk ebbe a fontos döntésbe. Mivel az idő egyáltalán nem sürgetett, volt időnk bőven átgondolni, hogy mi nézne ki a legjobban, mire van keretünk és funkcionálisan mire van szükségünk pontosan.

A feleségemmel egyetértettünk abban, hogy nagy szükségünk lenne egy masszírozó fejekkel ellátott sarokkádra, amiben egy hosszú és fárasztó nap után jól lehet relaxálni, a srácok pedig úgy gondolták, hogy valami zenelejátszó egység (egyelőre még nem lett pontosan meghatározva miféle, de valószínűleg többet várnak tőlem, mint egy régi rádiós magnó) mindenképpen kerüljön be az ő fürdőszobájukba, mert feldobja a reggeli készülődést, ha a kedvenc dalaik szólnak.

Kíváncsi vagyok, hogy végül mi sül ki ebből a nagyszabású családi projektből, de tetszik, hogy végre valamiben igazán egy hullámhosszon vagyunk mindannyian.

Viszont attól már előre rettegek, hogy egy hifivel felszerelt tini fürdőszobából milyen hangok fognak kihallatszani. Mivel nagy zenekedvelő vagyok, ráadásul én magam is zenélek, ezért értékelem az olyan muzsikát, ami mögött hallatszik, hogy tehetséges művészek kemény munkája szól a hangszórókból.

A lányom azonban… Tagadhatatlan, hogy nála is szól mindig valami, azonban azok a stílusok és számok, amikért ő oda-vissza van, nos, nálam már az ingerküszöböm határait súrolják. Mivel nálam a zene ott kezdődik, hogy hangszereken játsszák az, mindig fáj a szívem, amikor a lányom különböző DJ-k számítógéppel kreált, körfűrészre hasonlító ritmusaira ugrándozik a szobájában és lelkesen meséli nekem, hogy „Apa, ez a srác nemcsak jól néz ki, hanem egy igazi zenei király!”. Persze… manapság már azt is zenésznek lehet nevezni, aki nem tudna megkülönböztetni egy akusztikus gitárt a basszustól. Nem is azért fáj ez nekem annyira, mert irigylem azoknak a huszonéves srácoknak a sikerét (nem irigylem egyáltalán), hanem amiatt, hogy a saját lányom, akit kiskorában csak úgy tudtam elaltatni, hogy fel-alá sétáltam vele a nappaliban, miközben Queen-t hallgattunk; aki ovis korában állandóan rágta a fülemet, hogy gitározzam el „azt a számot apu, amit nagyon szeretek”, ilyenkor a Scorpionstól a Wind of Change-re gondolt, amióta viszont tini lett… teljesen megváltozott.

Egyszer még azt is mondta nekem, hogy ő nagyon bízik benne, hogy egyszer megismer majd egy DJ-t, és egymásba szeretnek, mert akkor ő is olyan lesz, mint az anyja, hogy egy zenésszel jár.

Annak tagadhatatlanul örülök, hogy a lányom rajong a zenéért, ezzel kel és ezzel fekszik, de a szívem mélyén azért reménykedem benne, hogy egyszer megunja ezt az elektronikus vonalat, megszereti a hangszereket és a különleges hangzást és együtt járunk majd koncertekre.

Ha pedig minden így marad, ahogy most van és egyszer tényleg hazaállít egy DJ gyerekkel… Mivel akkor is az én egyetlen, imádott lányom marad, akkor azt hiszem kénytelen leszek beletörődni abba, hogy ha a zenében nem is fogunk soha egyet érteni, az élet más területein még lehetünk szövetségesek.