Elektromos fűtés vélemény – a segítség néha onnan jön, ahonnan egyáltalán nem várjuk!

Például kedves barátnőmtől, Petrától, akivel bár a középiskola első napja óta elválaszthatatlanok vagyunk, soha nem a gyors észjárásáért szerettem. Neki az ilyen kötelező dolgok sose mentek, együtt tanultuk végig a gimit, de igazából feleslegesen téptem a számat, őt nem érdekelte a tananyag. Két dolgot imádott: a tesi- és az énekórákat. Szertornázott is egy darabig, de egyetlen szerencsétlen esés miatt a bokája csúnyán lesérült, és bár úszni, futni tud vele, az ilyen jellegű megerőltetést nem javasolták az orvosok. Így maradt az éneklés az örök szerelem, amihez később a színészet is társult – második lett egy tehetségkutató versenyen, és ez már egy jó alap volt a karrierjéhez.

Szóval már kis híján az idegösszeroppanás szélén álltam, éjjel-nappal csak ilyeneket gugliztam: „elektromos fűtés vélemény”, „elektromos padlófűtés”, „elektromos fűtés ára”… De valahogy nem találtam, amit kerestem. Így ott ültem Petra fellépése előtt a backstage-ben, és egyáltalán nem tudtam rákoncentrálni. Miután elmondtam, min rágódom, könnyedén felnevetett: „ettől aztán igazán élvezheted a koncertet! Keresd meg utána Márkot, éppen egy hónapja lett kész az elektromos fűtési rendszer a házukban, ő tud neked segíteni!”

Nagyon megörültem, és alig vártam, hogy kifaggathassam Márkot. Petra szólt neki a koncert után, és a srác örömmel állt a rendelkezésemre.

Elmondta, hogy a felesége talált egy tuti weboldalt, ők is onnan kaptak meg minden infót, amire szükségük volt. Őket is az elektromos fűtés vélemények érdekelték elsősorban. Elérhetőséget cseréltünk, átküldte az oldalt, én pedig amíg zötykölődtem hazafelé a buszon, megtaláltam minden kérdésemre a választ.

Igazából nagyon érdekelt, hogy csak a padlót lehet e elektromosan fűteni vagy esetleg van már lehetőség is, és kiderült, hogy ezek a fűtőszőnyegek tökéletesen alkalmasak mennyezet- és falfűtésre is. Elsőre kicsit furának tűnt az egész mennyezetfűtés téma, hiszen jól megtanultam már általános iskolában fizika órán, hogy a meleg levegő felfelé száll – akkor mi a bánatnak fűteném a plafont?

A kérdés jogos, logikus, nem buta, csak épp nem rendelkezik elég háttértudásról az elektromos fűtésről. Ez a rendszer ugyanis a hagyományos radiátorokkal szemben sugárzó hővel fűt, így nem a levegőt melegíti fel, hanem közvetlenül az emberi testet – akárcsak a napsütés. Így teljesen lényegtelen, hogy a meleg levegő hova megy és mit csinál, mert nem a levegő melegszik a fűtés hatására.

elektromos fűtés vélemény

Olyan hihetetlennek tűnik ez, a régi rendszerekhez képest különösen, de tényleg a napsütésen keresztül a legkönnyebb megérteni: mint amikor az ember egy hűvös őszi napon kimegy a napsütötte teraszra, rögtön sokkal melegebbnek érzi a levegőt, mint amilyen az valójában.

Ezeken kívül egy rakás fontos kérdésre megtaláltam a választ: hogy ha beruházok napelemekre is, akkor lesz igazán gazdaságos az elektromos fűtés, de már önmagában is sokkal környezettudatosabb, energiatakarékosabb, mint a hagyományos gáz- és fatüzelésű rendszerek, és az ablakokon, falakon elvesztett hő mennyisége is kisebb.

Másnap reggel első dolgom volt felhívni Petrát, hogy megköszönjem a közvetített segítséget. Mármint rocksztár időszámításban mérve reggel, tehát délután egy órakor, és még így is én ébresztettem. Aranyos volt, mondta, hogy örül, hogy segített, és máskor kérdezzek nyugodtan, annyi ember van a csapatában, hogy valaki biztos választ tud adni, legalábbis a házfelújítással kapcsolatos kérdéseimre.